Következmények

Sziasztok,

A cím elég baljósan hangozhat, de aggodalomra semmi ok, minden rendben van, pontosabban ez így nem igaz, de lássuk is, miért... 

Szóval, pénteken elmentem az első hollandiai bulimba. Erika és Kriszti hívtak (a lányok a pályaudvarról), hogy menjünk le Noordwijkba, ami történetesen a tengerparton van, Leidenből körülbelül negyed óra volt kocsival. Még a buli előtt felmentem Krisztihez, ahol még készülgettünk egy sort, ettünk-ittunk, aztán jött értünk Amigo, Kriszti pasijának a barátja, és elvitt minket kocsival. Okosan úgy döntöttünk, hogy mivel a szórakozóhelyen kell fizetni a ruhatárért, mi bent hagyjuk a kocsiban a kabátunkat, úgyis Amigo jön értünk majd az este végén is.

Körülbelül fél tizenegyre értünk oda a Zeepaardje nevű szórakozóhelyre (lehet, hogy inkább diszkót kéne írnom, de az elég hangulatromboló lenne, szóval maradjunk a decens szórakozóhelynél), ami totál üres volt még akkor. Kicsit megijedtem, hogy hú, ez sem lesz nagy buli, mikor is mondták Erikáék, hogy fél óra múlva már mozdulni sem lehet majd... És igazuk lett: nem telt bele sok idő, és már alig bírtam átverekedni magam a tömegen. A DJ ritka rossz volt, fél percenként átkeverte a számokat, mindenféle összekötés nélkül, de legalább keverte a stílusokat, így néha én is elcsíphettem egy-két számot, amire a véleményem szerint lehet is táncolni, és nem csak ide-oda dobálni magad. 

Ahogy elnéztem, a korosztály bőven az enyém volt, sőt, tuti voltak fiatalabbak is, de idősebbeket nem nagyon láttam. Az echte holland srácok amúgy nem rosszak ;).

És akkor a következmény #1: mikor szóltam olyan hajnali négy fele Krisztinek, hogy lassan mehetnénk már, nagy nyugalomban ki is sétáltunk a szórakozóhelyről abban a hiszemben, hogy Amigo max. 5 perc és itt lesz. Aha, végül fél óra lett belőle - szóval egy laza harmincöt percet álldogáltunk kint egy szál felsőben, ugyanis visszamenni már nem lehetett, tekintettel a zárórára. Szóval most jelenleg itt haldoklom, fáj a torkom, az orrom, és úgy ámblokk mindenem, vedelem a forró teát meg a fájdalomcsillapítót, és próbálom túlélni az estét... 

Vasárnap szabadnapom volt, de mivel hétfőn be kellett mennem a leideni egyetemre megírni a nyelvi szintfelmérőt, Ivo megmutatta, hogy hogyan jutok el biciklivel "egyszerűen" a Centraalba és az egyetemhez. Az elmondása szerint egy húsz perces út... Velem együtt ötven percbe telt csak odafelé. Én tudok biciklizni, rendszeresen csináltam is otthon, de amikor kérdezték, hogy tudok-e, nem arról volt szó, hogy valami borzalmas kétkerekű szörnyeteget adnak alám, ami még akkor se hajlandó kanyarodni, ha már a vállam a földet súrolja. A lényeg, hogy alig bírtam irányítani a biciklit, ráadásul még a pedálja is tök más, szóval egy merő rémálom volt. Oda-vissza összesen 12 km-t tekertem, amihez nem is voltam/vagyok túlzottan hozzászokva, szóval a két órás folyamatos lihegés sem tett túl jót a friss megfázásomnak. Ja, és persze az utat továbbra sem tudom, inkább arra koncentráltam, hogy ne üssenek el.

Hétfőn megírtam a nyelvi tesztet, 5B-s, azaz B2-es szinten vagyok. Els, az anyuka teljesen odáig volt, hogy eddig én vagyok a legjobban angolul beszélő aupairjük, meg hogy ha így haladok, szeptemberben akár el is kezdhetem itt az egyetemet... Én csak pislogtam finoman kettőt, ugyanis ez nekem eszembe sem jutott, de talán fontolóra veszem a továbbiakban (bár nem igazán tartom számon, mint jövőképet).

Mauddal továbbra is megy a hatalmi harc. Ő tipikusan az a kislány, aki azonnal földhöz vágja magát és ordít, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Már többször elmondtam neki, hogy ha látom, hogy nem sír igazából, nem fogok odafigyelni rá, de úgy látszik, ma értette meg igazán... Tegnap este hatalmas balhét rendezett, csapkodott, üvöltözött lefekvés előtt, hogy ő nem akar aludni, meg hogy Els azt mondta neki, még tévézhet (ami persze nem volt igaz), én pedig megmondtam neki, hogy ha nem hagyja abba, akkor ma nem mehet át ebédszünetben senkihez. Tovább folytatta. Ma persze rohant oda hozzám, hogy mehet-e, mire mondtam neki, hogy nem, mert rossz volt tegnap, mire újból kezdte a hisztit a suli előtt. Végül felkaptam a vállamra, és hazacipeltem, miközben ő tovább üvöltött a hátamon (komolyan, úgy néz ki a szőke loknis hajával, mint egy angyalka, de ilyenkor olyan hangja van, mint egy láncdohányos öregasszonynak) - jó páran megbámultak, de a vak is láthatta, hogy ez csak hiszti, tekintve, hogy a könnyek hiányoztak a bemutatóból. Itthon leraktam, ahol még tovább folytatta, de rá sem hederítettem: kiraktam az ebédhez a hozzávalókat, és anélkül, hogy szóltam volna neki, elkezdtem enni. Nem telt bele három perc, abbahagyta a műbőgést, és odajött enni, mintha mi sem történt volna, az ebédszünet végén pedig már az "I love you, Luca!" felkiáltással rohant be az osztályába. Els is megdicsért, hogy jól kezelem a helyzeteket, szóval 1-0 a javamra ;). 

Sarah-val és Stijnnel is sokat játszom, tegnap például, mikor még jobban voltam, X-boxoztunk valami táncolós programmal; Els persze felvette az egészet :D. Jó lesz majd visszanézni egyszer... 

Hát, egyelőre ennyi :). Holnap pihenek, hátha kialszom a betegséget, csütörtökön viszont, ami szabadnap lenne, dolgozom, mert Ivonak be kell mennie a munkahelyére (amúgy itthonról dolgozna, és ő hozná-vinné a gyerekeket), szóval addigra jó lenne összeszedni magam. Persze, Els kérdezte, hogy nem baj-e, meg hogy ha nem leszek jobban, nyugodtan szóljak, de azért annyira nem megerőltető a dolog :).

Puszi: Kata