Megérkeztem :)

Sziasztok,

Tegnap, 8:20 helyett 8:35-kor leszállt a gépem Eindhovenben, és ezzel megkezdődött a hollandiai életem :).

Még Ferihegyen (pardon, Liszt Ferenc repülőtér...) eléggé izgultam, mert 6:20-kor indult a gépem, ami azt jelentette, hogy legkésőbb 5:50-kor már be kellett mennem a beszállókapun. Mi olyan öt körül értünk ki, még rohangáltunk ott egy sort, hogy mi, merre, baromi nagy volt a tömeg. Én már repültem ugyan, de hirtelen én sem tudtam, mit kell és hol intézni. Végül olyan fél hat körül be is álltam a biztonsági ellenőrzéshez tartozó hatalmas sorba, és reménykedtem, hogy megleszek vele negyed óra alatt :D. Még előtte volt persze nagy búcsúzkodás, hiszen mindenki kijött velem a reptérre (kivéve anya barátját, de tőle már előtte elköszöntem), de a sírás valahogy nem jött össze, olyan ideges voltam, hogy elérem-e a gépet. Bánom is, mert tuti, hogy itt fog kijönni a legrosszabb pillanatban.

A biztonsági csekkoláson véletlenül bent hagytam a kézipoggyászomban a dezodoromat, de ez csak akkor derült ki, mikor a táskámat szolidan körbeállta öt biztonsági ember, és elkezdték vizsgálgatni. Kicsit se ijedtem meg, hogy mi a fene lehet :D. Végül elnéző mosollyal adták vissza a tatyómat, a dezodor meg ment a kukába.

Az utat szinte végigaludtam, mert az éjjel semmit sem aludtam, csomagoltam, meg anyáékkal beszélgettem. Valamit segített is, de mikor elkezdett leszállni a gép, és felébredtem, azt kívántam, bárcsak rajta maradhatnék, és végigaludhatnék még három Eindhoven-Budapest utat.

Mikor vártam a csomagjaimra (egy hatalmas bőrönd, plusz egy még hatalmasabb sporttáska, nem éppen könnyű, nőies darabok), gondoltam, felpakolom a cuccaimat egy ilyen bevásárlókocsiszerű (ezt biztos nem egybe írjuk... :D) izébe, bele kellett rakni egy eurót. Keresem a pénztárcámat... sehol. Igyekeztem nem pánikba esni, sikerült is, inkább arra koncentráltam, hogy lassan találkozom mindenkivel (végül meglett a táskám legmélyén, de akkor már a fél családom azt kutatta otthon :D). Kirángattam a cuccaimat, ahol Ivo, az apuka, már várt rám. Bemutatkoztunk egymásnak, és persze a könnyebb táskát vette el tőlem... :D. Végül látta, hogy alig bírom cipelni, és akkor kicseréltük, meg elnézést kért. 

Kocsival jött értem, mert Eindhovenből még jó másfél-két óra volt Leidendorp. Ivóval beszélgettünk, ha nem is végig, de elég sokat, nem volt kínos csönd. Persze nézegettem a tájat is, és már láttam is pár szélmalmot :). Ami számomra tök furcsa volt, hogy itt minden zöld még, plusz az út mellett halál békésen legelnek a birkák mindenféle karám nélkül.

Beérve Leidendorpba megfigyeltem, hogy a házak 99 %-a vörös téglából készül. Kérdeztem is Ivót, hogy ennek mi az oka, magyarázott is valamit a téglaégetésről, de az építészeti szakszavakat (még) nem értettem meg.

Végül megérkeztünk. Belépve, akivel először találkoztam, az Maud volt, a legkisebb lány (hat éves). Nagy szemekkel mért végig, végül vigyorogva felrohant, és (gondolom, mert hollandul mondta), elüvöltötte magát, hogy „MEGÉRKEZETT AZ AUPAIR!”  Ezután lejött Els, az anyuka is, és azonnal puszival köszöntött (náluk három puszi a divat, én meg a kettőhöz vagyok szokva, kicsit meg is lepődtem). Utána jött Stijn, a tíz éves kisfiú, ő is egyből megölelt, és végül Sarah, a tizenkét éves nagylány, ő szintén megölelt. Végül már csak Tijger (=Tigris) maradt hátra, a vörös cicájuk, de vele is megbarátkoztam elég hamar, este már az ölemben aludt J.

Ezután jött az ajándékozás: Stijn azonnal a kezembe nyomott egy nagy tábla (amúgy isteni, most ettem meg :D) csokit, és mondta, hogy a torta a hűtőben van. Én hoztam a gyerekeknek egy-egy nagy tábla Milka csokit, Elsnek egy nagy doboz Raffaellot, Ivónak pedig egy üveg vörösbort. Miután megettük a tortát (az is finom volt), még kaptam egy csomagot, benne mindenféle testápolóval, meg tusfürdővel, plusz az itteni a telefonkártyámat, és Els nekem adta a buszkártyáját, ami kicsit olyasmi, mint nálunk a bérlet, csak egész évre jó, és neked kell rátöltened pénzt.

Ezután feljöttem a szobámba kipakolni, Maud pedig jött velem segítség címszó alatt (=mindent a fejére húzott, és körbe-körbe rohangált, hogy milyen szép), szóval csak a feléig jutottam. Végül Els feljött, és mondta, hogy Stijn lent vár, pingpongozni szeretne velem (az ebédlőasztalból csináltak asztalt, és meglepően jól lehetett rajta játszani). Vagy fél órát játszottunk, de Maud folyamatosan követelte a figyelmemet, így rá kellett szólnom néha finoman, hogy most nem ő van a középpontban. Sarah közben zongorázott, épp a Karib-tenger kalózai egyik dalát, vele is elbeszélgettem ebből kiindulva. Végül Mauddal még színezgettem egy jó fél órát. Utána vacsoráztunk, ahol megvolt az első hiszti: senki sem akarta megenni a zöldséget. Maud volt a legnagyobb hangon kiabáló, ő csapkodott is. Végül Ivo kézbe vette a helyzetet, összekeverte neki a krumplipürével, és úgy a kisasszony nagy kegyesen megette J.

Vacsi után lefektettem Maudot (ez is egy jó fél órás procedúra volt, képtelenség volt őt az ágyban tartani, és mindenáron azt akarta, hogy HOLLANDUL olvassak neki mesét… :D), de végül sikerült. Utána kicsit „felszöktem” skype-olni anyáékkal, aztán lementem, épp akkor kezdődött a Mission Impossible 2. Itt a TVben a filmeket nem szinkronizálják, hanem eredeti nyelven megy, holland felirattal, szóval én is megértettem a film nagy részét (persze Els azért végig kommentálta nekem, hátha nem értem).  Végül olyan tizenegy körül feljöttem aludni, és fel sem keltem másnap tizenegyig :D.

Ma szabadnapom van, a család itthon sincs, elmentek nagyszülő-látogatóba reggel, majd csak estefelé jönnek. Kipakoltam teljesen, meg berendezkedtem, beszéltem mindenkivel, végül elindultam sétálni egyet, hogy körülnézzek a környéken. Tekintve, hogy nincs térképem, és a telefonomon sincs mobilnet, igyekeztem megjegyezni, merre megyek, hol fordulok, hogy vissza is találjak. Végigsétáltam Dwarswatering (ez egy folyó) mentén lévő kiépített úton. Itt még boldogan pancsolnak a kacsák, szárcsák, sőt, több hattyút is láttam. Egy labradorral is összebarátkoztam, jött utánam, aranyos volt. Ami szintén furcsa volt, hogy ha valakivel egy pillanatra is felvettem a szemkontaktust, az egyből odaköszönt nekem.

Visszafelé már akadt némi gondom, vagy negyed óráig rohangáltam össze-vissza, hogy hol is fordultam le :D. Végül hazataláltam.

Mindent összefoglalva, eddig minden rendben van, jól érzem magam. Holnap már kezdődik az igazi munka, a srácok mennek suliba, már én viszem őket.

Hamarosan újra írok!

Kata

PS.: fogok feltölteni képeket is, egyelőre itt a szobám :)